A Pagani Zondának rengeteg változata látott már napvilágot, ám a legexkluzívabb darab egészen idáig váratott magára. A Tricilore nevet viselő modell az olasz légierő műrepülő csapata előtt tiszteleg, árcéduláján pedig nem kevesebb, mint 1,3 millió euró szerepel. A méregdrága újdonság Genfben is látható lesz.
Az utcai versenyautókra specializálódott olasz Pagani újabb egzotikus modellel rukkolt elő. Legutóbb a Zonda Cinque nyitott változatát csodálhattuk, amelyből mindössze öt példány készült, magát az autót pedig drágábban mérték, mint az aranyat.
A Pagani ezúttal is a Zondát vette kezelésbe (nem mintha mással is nagyon foglalkozna), és szokásához híven megint nagyot alkotott. Az olasz márka az olasz légierő műrepülő csapata előtt tiszteleg újdonságával, amely a Tricolore nevet viseli. Az autó az előbb említett gárda repülőinek fényezésében pompázik. A karbon-titánium karosszériaelemek kék és fekete fényezését a motorháztetőn, "V" alakban végighúzódó olasz nemzeti lobogó (RASSZISTA NEOFASISZTA!) dob fel - erre utal a Tricolore elnevezés.
Az utastér, a kék-fehér színösszeállítás ellenére is száz százalékig egy versenyautó hangulatát idézi, a műszeregység egyébként zöld megvilágítást kapott. Hiába az impozáns külső, a Tricolore a lemezek alatt ugyanazt tudja felmutatni, mint egy "mezei" Zonda Cinque. A motortérben 7.3 literes, V12-es AMG erőforrás található, melynek 678 lóereje kevesebb, mint 4 másodperc alatt repíti 100 km/órára az autó. A tekintélyes teljesítmény Pirelli PZero abroncsok segítségével jut el az aszfalthoz.
A Genfi Autószalonra kilátogatók élőben is találkozhatnak a Pagani Zonda Tricolore-ral, ám nagyon óvatosan bánjunk a kiállított modellel, amelyből mindössze egyetlen darab készült a világon, nem mellesleg 1,3 millió eurós vételárral büszkélkedhet.
Képek még a nagyonúj, nagyonexkluzív, nagyonegyedi Pagani modellről:
Friss beugatások